Sziasztok,
Most egy különlegesebb blog bejegyzéssel érkeztem. Két hete munkahelyi tréningen voltam Franciaországban. Gondolhatjátok, hogy mennyire izgultam. Eleve a repüléstől rettentően félek, és minden alkalommal azt érzem, hogy “márpedig most tuti le fog zuhanni”. Természetesen ez még egyszer sem történt meg.
Illetve tavaly párizsi városlátogatásunkat kétszer is visszamondtuk, mert féltünk odamenni. Erre persze 2016-ban, mi történik? Ott kapok tréning lehetőséget. Azt éreztem, hogy hülye lennék visszamondani, hisz egyrészt hatalmas lehetőség munkahelyi fejlődésre, sok embert meg lehet ismerni és mégis csak mit fognak mondani, ha ilyet visszautasítok. Illetve, sokan mondták, hogy ilyenkor a legjobb a közbiztonság, hisz még jobban odafigyelnek mindenre. Úgyhogy, az volt a szerencse, hogy miután megtudtam, hogy menni kell, 2 hétre rá mentünk is. Azaz nem volt idő, gondolkodni, stresszelni rajta.
Vasárnap a Liszt Ferenc reptéren vártam a kolléganőmet, hogy megérkezzen. Szerintem tuti hülyének néztek az ott várakozók. Én mindenkit megfigyeltem. 🙂 Kinél lehet robbanó anyag, és próbáltam a legkietlenebb helyre ülni. 🙂 A bőröndömet kb 3 perc alatt feladtam, és el is jöttem a tömegtől. Gyors voltam! 🙂
De este szerencsésen megérkeztünk Párizsba, majd utunk egy kis francia faluba vezetett. Nézzétek csak:
A falu: Belle Eglise és Chateau Saint Just
Természetesen hüledeztünk, ájuldoztunk, hisz meseszép volt az egész. A hét további részét itt töltöttük. A tréner nagyon jó fej volt, mert tudta, hogy nem annyira szeretnénk egy konferencia teremben ülni egész nap, így sok olyan feladatot adott, amit kint az udvaron oldottunk meg. Nagyon friss, szuper levegő volt, így amellett, hogy sokat dolgoztunk, mégiscsak pihentető is volt. Egy délutános kimenőt is kaptunk. Hisz a kastély környékén nem nagyon van semmi, így az egyik feladatot a környékben valahol kellett megoldanunk. Így ellátogattunk Van Gogh falujába, Auvers-sur-Oise-ba és meglátogattunk egy nagyobb francia kastélyt is – aminek ebben a pillanatban nem találom a nevét. Pénteken pedig hazafelé úgy foglaltuk a repjegyet, hogy Párizsban is legyen egy kis idő szétnézni.
Párizsnak van egy hangulata, ami nagyon magával ragadó. De amire rájöttem, hogy ha megnézed a fő látványosságokat, akkor ugyanolyan város, mint bármely másik. A központban minden szép, és rendben van, de a város szélén, vagy a városból kijövet, ugyanolyan panelek és kertes házak vannak mint Pesten. Számomra már túl nemzetközi, rengeteg ember, különböző bőrszínekkel, ruhákkal, nemzetiségekkel, és, úgy nincs egy egységes kép. A romantikusságát érzed az Eiffel toronynál, de ha nem lenne a torony, akkor nem biztos, hogy ennyire nagy “hírértékű” város lenne. Ami magával ragadott, az inkább a Louvre környéke. Ha több időnk lett volna, szívesen bementem volna. Az atmoszféra az, amin érzed, hogy tényleg inspiráló és érzed azt, hogy mi azaz érzés, ami a festőket ihlette. Számomra nagyon kettős érzés ez a város, kicsit talán túl sokat is vártam. 🙂 Beleszerettem a “levegőjébe”, de látom a nem annyira szép oldalát is.
A francia ételekről csak úgy tudok nyilatkozni, hogy egyedül a kastélyban ettünk, ahol a tréning volt, egész héten. Reggelire a szokásos svédasztalt kaptuk, tojással, felvágottal, joghurtokkal és persze finom francia croissanttal és bagettel.Igen, tényleg nagyon finom! Természetesen ez a croissant nem zsírban úszó, édességbomba. De nem is a diétás! 🙂 Ebédre és vacsorára pedig változatosan volt marha, bárány, tengeri herkentyűk és rengeteg hal. Csirke egyszer sem volt. 🙂 Nekem ez nagyon meglepő, mi szinte csak azt esszük itthon húsként. A tengeri herkentyűk közül a rákot szeretem és meg is ettem, de az osztrigát és a csigát….valahogy a látvány elijesztett. Egy kolléganő bátor volt és csukott szemmel megette 🙂 azt mondta “nem is olyan rossz”. 🙂 De akkor sem voltam elég bátor. Lazacból viszont minden nap volt. Rendesen túladagolásom lett már. Ki is jelentettem itthon, hogy nem bírok lazacra nézni egy évig! Minden formájában láttam és ettem az egy hét alatt. Utolsó este, búcsúvacsoraként, sima halat kaptunk, és mindenki azzal poénkodott, hogy “ne már, hol a lazac??”. De persze egy kis porcikánk sem kívánta.Annyira valahogy nem szeretem a halakat, nem is tudok velük jól lakni, és még soha nem jött rám, a “jaj de megennék egy halat” érzés. Inkább csak vendégségben, muszájból. 🙂 Szóval amivel jól laktam, azok a sütik voltak. Ja és persze leves egyszer sem volt, pedig nagyon ettem volna…Szóval mindig a süti volt az a fogás, ami megkoronázta az egész napot, ebéd és vacsora után is. 🙂 Hoztam pár képet, nézzétek meg. Egyszerűen csodaszép és mennyei íze van mindnek. Nem akarok nagy szavakkal dobálózni, de szerintem Magyarországon soha nem ettem ilyen finom, krémes, összetett ízvilágú sütiket. 🙂 Volt, hogy többször is szedtem belőlük. 🙂 Egyszerűen nem lehetett ellenállni. Úgyhogy ne is kérdezzétek, hogy hogyan állok az esküvői-adjunk-le-három-de-inkább-öt-kilót projekttel. 🙂
Puszi
Szandra
Based on 2 Review(s)
